Kategória archívum: Tánc, folklór

Táncos villámcsődület vasárnap a Duna-korzón

Táncprodukció

Hirdetés

Rendhagyó élményben lehet része annak, aki április 29-én, vasárnap délután 15 órakor a pesti Duna-korzón sétál. A folyópartot táncosok veszik birtokba, hogy egy látványos flash mob akcióval ünnepeljék meg a Tánc Világnapját és népszerűsítsék a Dunát. A zenét egy speciális, zöld energiát termelő bringa szolgáltatja a villámcsődülethez. 

Az erdélyi táncházmozgalom alapításának 35. évfordulóját ünnepelték Kolozsváron

A táncház ma is él Erdélyben

Forrás: MTI

Az erdélyi táncház alapításának 35. évfordulóját ünnepelték meg Kolozsváron, ahol 1977-ben honosodott meg először és terjedt el egész Erdélyben a mozgalom.

    Könczei Csongor, az esemény főszervezője az MTI-nek hétfőn elmondta: az idei ünneplés újdonsága az volt, hogy tudományos konferenciát is szerveztek, ahol erdélyi társadalomkutatók a témakörbe vágó kutatásaik eredményeit ismertették.

MonoStory Művészeti Pályázat

MonoStory - összművészeti felhívás

Forrás: FELhang by Bogi

A Monostori Erőd Nonprofit Kft. és a MonoStory Erődszínházi Társulat pályázatot ír ki művészeti alkotások létrehozására és bemutatására.

2012. augusztus 14-én összművészeti performanszt szervezünk, amihez olyan művészeti alkotásokat várunk, amik a különbözőségek elfogadásáról, az előítélet-mentes együttélésről szólnak. A kifejezési forma lehet tánc, ének, képzőművészet, utcai művészet stb. Kivéve a színházi formát, mert az a MonoStory csoport fogja képviselni.

Csipkerózsika vámpírváltozatban

Kultúra

Forrás: MTI  Fotó: rubenam/sxc.hu

Vámpírváltozatban állítja színpadra a Csipkerózsika című balettet Matthew Bourne brit koreográfus.

    Az újraértelmezett művet jövő karácsonykor mutatják be a londoni Sadler's Wells táncszínházban, ahol Bourne társulata 2012-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját – közölte a BBC online kiadása.