Kategória archívum: Színes, érdekes, vicces

Csaknem húszezer parkolási bírság egyetlen utcában

Parkolás

Hirdetés

Forrás:  stop.hu

Csaknem fél milliárd forint (1,2 millió font) parkolási bírságot "fialt" egyetlen utca Londonban 2011-ben.

A rekorder utca a Southampton Row, amelyben naponta átlagosan félszáz autóst büntettek meg, összesen 19 ezer 335 esetben szabtak ki bírságot.

Érdekesebbé akarta tenni magát, börtönbe kerülhet

Érdekesség

Forrás: MTI

Csupán érdekesebbé akarta tenni magát világhálós naplójában egy sanghaji férfi azzal, hogy bűnözőnek adta ki magát, ám börtönbe kerülhet emiatt.

    A 48 éves illető izgalmas és merész betörésekről számolt be netnaplójában, és érdekessé is vált – a rendőrség számára.

Lediplomázott egy 52 éves egyetemi takarító

Egyetemi takarító

Forrás: MTI

Lediplomázott az amerikai Columbia Egyetemen a tanintézet 52 éves takarítója.

    A férfi 12 éve dolgozik főállásban az egyetemen, és emellett végezte el a kurzusokat. Nem az Egyesült Államokban született, hanem Montenegróban. Albán származású és a brutális belháború elől vándorolt ki 1992-ben az Újvilágba anélkül, hogy tudott volna angolul, így először a nyelvtudásért kellett megküzdenie, majd következett az egyetemi tananyag. A férfi általában éjszakai műszakban takarított a  Columbia campusán, és nappal tanult kis bronxi lakásában, gyakran szemhunyás alvásra sem maradt ideje.

Elájult a medve a tűzoltói mentéstől

Érdekesség

Forrás: MTI

Elájult egy pandamedve megmentői kontársága miatt Németországban.

    A drezdai állatkert vörös pandája kiszökött otthonából és felmászott egy fa tetejére, 13 méter magasra. Az állatkert tűzoltókat hívott segítségül, akik két csapattal érkeztek. Az egyik elkezdte kicsomagolni a vastag matracot, amely a mackó zuhanását volt hivatva tökéletesen lefékezni, a másik viszont nem várta meg, hogy helyére kerüljön a védőeszköz, és locsolótömlőkkel spriccelte a medvét a fáról, amely a puszta földön landolt.

Nem hittek a mentők a kezét vesztett gyereknek

Telefonos segélykérését semmibe vették

Forrás: MTI

Hiába telefonált kétségbeesetten a mentőknek Ukrajnában egy hétéves gyerek azzal, hogy balesetben levágta a kezét, nem hittek neki.

    A donyecki fiú 13-szor próbálkozott mobilján, mindhiába, a mentők diszpécsere gyerekes viccnek vélte az egészet. Szerencsére még azelőtt hazaért a fiú anyja, hogy a gyerek elvérzett volna, de így is ájultan talált rá. Az orvosoknak sikerült visszavarrniuk a kezét, ám biztosra veszik, hogy a fiú sohasem tudja tökéletesen használni.

Volt CIA-tiszt: több a külföldi kém Amerikában, mint a hidegháború idején

Nagy veszélyt jelent Amerika számára az al-Kaida

Forrás: MTI

Több külföldi kém tevékenykedik ma az Egyesült Államokban, mint a hidegháború tetőpontján – mondta Hank Crumpton, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori magas rangú tisztje a CBS News hírtelevíziónak.

    A CIA terrorizmuselhárító központjának volt igazgatóhelyettese – aki a belföldi kémelhárítási műveletek irányításával is foglalkozott – a vasárnap adásba kerülő interjúban felhívja a figyelmet az Egyesült Államokat nap mint nap fenyegető veszélyre, nevezetesen arra, hogy a világ több nagy állama – különösen Kína – rendkívül kifinomult hírszerzői és rendkívül agresszív titkosszolgálati tevékenységet folytat.

A szőke haj kétszer bukkant fel az emberi evolúcióban

Az európai emberek szőkeségével számos gén kapcsolatba hozható

Forrás: MTI

A sötét bőrű melanéz emberek szőke fürtjeinek genetikai alapja nem európai eredetű – állapították meg amerikai kutatók a Salamon-szigeteken élő emberek DNS-ének elemzésével, egyszersmind arra a következtetésre jutva, hogy a szőke haj kétszer fejlődött ki az emberi evolúcióban.

    Az Ausztráliától északkeletre fekvő Melanézia szigetein élő emberek 5-10 százaléka természetes szőke, Európán kívül itt a legmagasabb a szőkék aránya, miközben Afrikán kívül a térség lakóinál a legsötétebb bőrük pigmentáltsága.

Zsinóros sárkány okozott fennakadást egy kínai város légi forgalmában

A légikikötő felett lebegő sárkányt pénteken délután fedezték fel

Forrás: MTI

Egy az északkelet-kínai Talien (Dalian) város térségében röptetett sárkány miatt 23 repülőgép kényszerült alternatív légikikötőben leszállni, vagy visszatérni az indulási repülőterére – jelentette a kínai média szombaton.

    A talieni légikikötő felett magasan lebegő sárkányt először pénteken délután fedezték fel, amikor a China Southern légitársaság gépe készült volna leszállásra – közölte a reptér szóvivője. A gép csaknem egy órán át körözött a levegőben, míg végül biztonsági okokból a szomszédos tartományi Csingtao (Qingdao) város repülőterére irányították.

Csaknem agyoncsapta egy meteorit kutyasétáltatás közben

A férfi érezte a meteorit szelét

Forrás: MTI

Csaknem agyoncsapott egy meteorit kutyasétáltatás közben egy férfit Bulgáriában.

    Az "űrkő" nagyjából 15 centire csapódott Dimitir Grancsarov mögött a Földbe, annyira közel, hogy a férfi érezte a meteorit szelét. Látni ugyanakkor nem látta, mivel nem hátrafelé nézett, és mert sötét este volt. Ugyanakkor hallotta az erős puffanást, ahogy a meteorit a talajba fúródott.

Ezer méh csípett meg egy idős nőt

Állatvilág

Forrás: MTI

Több mint ezer méhcsípés miatt válságos állapotban került kórházba egy 74 éves nő Horvátországban.

    Barica Matanovic falujából, Koprivnicki Bregiből tartott gyalogosan a szomszédos Glogovacra orvosi vizsgálatra, amikor hirtelen méhraj támadt rá.

Húsz hónapos erekciója lett motorozástól

Érdekesség

Forrás: MTI

Motorozás miatt túl tartós, 20 hónapos lankadatlan erekció miatt perli a német BMW céget egy kaliforniai férfi.

    Henry Wolf csupán négy órán át motorozott egy BMW-vel, ám nagyon hosszúra nyúlt az út következménye. Wolf szerint egyértelműen a motor, és annak gerinc kiképzésű nyerge a ludas erekciójáért, így a nyerget gyártó Corbin-Pacific nevű cég ellen is pert indított.

Vagyonrekordot döntöttek a brit szupergazdagok

Rich List 2012

Forrás: MTI

Az euróválsággal és a visszatérő brit recesszióval dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.

    A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról.
    A vasárnap megjelent 2012-es összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 4,7 százalékkal 414 milliárd fontra (146 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 395,8 milliárd fontról. Ezzel a Rich List felső ezre immár ledolgozta a 2008-2009-es globális pénzügyi krach idején elszenvedett veszteségeit, és megdöntötte a pénzügyi válság előtt, 2008-ban mért 412,8 milliárd fontos saját eddigi vagyonrekordját.